A védőoltások előnyei

A védőoltások milliók életét mentik meg Európában és szerte a világon. A széles körben elterjedt oltás segített megszüntetni a himlőt és a gyermekbénulást Európában, míg más, korábban gyakori betegségek már csak ritkán fordulnak elő. 

A védőoltások megvédik az embereket a védőoltással megelőzhető betegségek által okozott súlyos tünetektől, illetve bizonyos esetekben az elhalálozástól. Védelmet nyújtanak továbbá e betegségeknek a családtagok, barátok, kollégák, osztálytársak és a szélesebb közösség körében történő terjedése ellen is. 

Az oltás az egyik leginkább költséghatékony közegészségügyi beavatkozásnak tekinthető, mivel megelőzi a megbetegedő emberek kezelésével és ápolásával, illetve gondozásával járó költségeket.

Ha egy közösségben elegendő számú személyt oltanak be valamely fertőző betegség ellen, sokkal kevésbé valószínű, hogy az szétterjedjen a közösség tagjai között. Ez védelmet nyújt a járványok kialakulása ellen, és ha elég sok ember válik immunissá, akkor kialakulhat a „közösségi immunitás” vagy más néven „nyájimmunitás”. Ez segít megvédeni nemcsak a beoltottakat, hanem közvetetten azokat is, akik jobban ki vannak téve a betegségek kockázatának. A kisgyermekek, az idősek, a gyenge immunrendszerrel rendelkezők, a daganatos betegek és azok, akiket egészségügyi okokból nem lehet beoltani, mind veszélynek vannak kitéve, amikor a betegségek elkezdenek terjedni a közösségekben, ezért őket is védjük, ha beoltatjuk magunkat. 

Mennyire fertőzőek az egyes betegségek?

Egyes fertőző betegségek esetében az emberek nem hagyatkozhatnak a nyájimmunitásra. Jó példa erre a tetanusz, amely olyan közönséges sérülések következtében alakulhat ki, mint a vágások, horzsolások, valamint a kutya- vagy macskaharapás. A tetanusz ellen a védőoltás jelenti az egyetlen védelmet.

A betegségek gyógyítására alkalmazott kezelésektől eltérően a védőoltásokat általában egészséges embereknek adják be, hogy megelőzzék náluk a betegség kialakulását. Jóllehet az oltások hosszú távú előnyei nem feltétlenül nyilvánvalóak, ha az emberek nem adatnák be maguknak a védőoltásokat, sok olyan betegség, amely az oltásnak köszönhetően ma már nagyon ritka, visszatérhetne. 

Q&A

Természetes, hogy az oltásokkal kapcsolatban kérdései merülnek fel, amikor úgy dönt, hogy beoltatja magát vagy szeretteit. Ez az oldal az oltásokkal kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket tartalmazza, tényeken alapuló válaszokkal.